2015. október 15., csütörtök

Könyvajánló: Hjorth & Rosenfeldt - Sír a hegyekben


Michael Hjorth & Hans Rosenfeldt: Sír a hegyekben

A vadregényes Jämtlandon két barátnő túrázni indul. Egy folyóvölgybe érve egyikük megcsúszik, és hirtelen megkapaszkodik valamiben, amiről kiderül, hogy nem más, mint egy csontváz keze. A kiérkező rendőrség feltárja a területet, és felületesen elföldelt holttestekre bukkan.
A nyomozócsoport – amelynek Sebastian Bergman kriminálpszichológus újra a tagja – kideríti, hogy a hat tetemből kettő egy 2003 őszén eltűnt házaspáré, ám a másik négy maradvány – két gyermeké és két felnőtté – azonosítása lehetetlennek tűnik, pedig bizonyosnak látszik, hogy mind egyszerre kerültek a földbe.
Egy újságíró hamarosan használhatónak ígérkező fülest kap két eltűnt afgánról, akiknek ugyancsak 2003-ban veszett nyoma. Az eset rendkívül összetett, és mivel az ügy állambiztonsági kérdéseket is felvet, a titkosszolgálat is beavatkozik.
A Sebastian Bergman sorozat legújabb kötetében az izgalmas nyomozás közben kiderül, mi történt főhősünkkel az Edward Hinde-esetet követően, hogyan alakul kapcsolata a csoport tagjaival. A történet végén kiderül ki a gyilkolta meg a családot és miért. Vagy mégsem?
A Skandináv krimik rajongóinak ajánljuk a könyvet.


2015. október 14., szerda

Könyvajánló: Lesley Pearse - Bízz bennem


Lesley Pearse : Bízz bennem (regény)

„Ha valaki arra kér, hogy bízz benne, biztos lehetsz abban, hogy végül cserben hagy vagy fájdalmat okoz”…
A népszerű szerző lebilincselő története két gyermekről  szól, akiket az ötvenes években egy ausztrál árvaházba küldtek.
Egész életében azt ígérgették  Dulcie Taylornak, hogy vigyázni fognak rá és húgára, Mayre . Bizalmával mindannyiszor visszaéltek. Amikor húgával új életet kezd egy fiatal izgalmas országban , mégis elhiszi, hogy új esélyt kaptak.
Az új életről, amelyben a testvérpár reménykedett, hamar kiderül, hogy aljas hazugság volt…
Az írónő páratlan érzékkel-érzékletességgel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben, és szerelemben.

Könyvajánló: Benedek Elek - A csodaóra


Benedek Elek meseválogatásai -  A csodaóra és más mesék

Benedek Elek (1859-1927) a legismertebb magyar meseíró és népmese- feldolgozó.
Gyűjteményei  folyamatosan jelennek meg. Gyermekek milliói nőttek fel művein, a maiak éppúgy szeretik történeteit, mint szüleik, nagyszüleik.
A címadó mese különös történet egy száműzött királyfiról, aki hogy a  búbánatos szomszéd uralkodó arcára mosolyt csaljon, kiadja magát a király elveszett fiának, és minden kívánságát megoldó csodaórájával lenyűgözi öreg „apját”….


2015. október 13., kedd

Könyvajánló: Kathleen Duey - Lódobogás


Kathleen Duey:  Lara és a szürke kanca

A LÓDOBOGÁS  olyan sorozat , amelynek felejthetetlen alakjai, érdekes történelmi légköre, és izgalmas kalandjai révén egyetlen ifjú olvasó sem hagyhat ki.
A kilencéves Lara a szarvasmarha –tenyésztő  klán „rí”-jének, a falu vezetőjének a lánya.
Mialatt az állatokat gondozza, a szíve csak szeretett szürke kancáján csüng. Lara arról álmodozik, hogy a kanca csikója egy nap talán majd az övé lesz…
Lara kétségbeesik amikor ellopják a kancát. Mi lesz a lóval, és főként a csikóval?

2015. október 1., csütörtök

Lánynak lenni... csúcs!




Könyv címe: Lánynak lenni... csúcs!
Szerző: Charlotte Grossetéte

Már nem vagy igazán kicsi, de még nagynak sem számítasz. Bizonyára rengeteg kérdés kavarog benned saját magadra, a környezetedre, az életre vonatkozóan.
-Hogyan működik a tested?
-Hogyan lesz a kisbaba?
-Hol a helyed a családban?
-Mi jellemzi a legjobb barátnőt?
-Hogyan legyél úgy divatos, hogy azért ne váljál a divat rabjává?
-Milyen trükköket vethetsz be az eredményesebb tanulás érdekében?
-Mi a különbség fiúk és lányok között?
-Mit gondolnak a fiúk a lányokról?
-Milyen érzés szerelmesnek lenni?

Ezekre és még sok más kérdésre is választ kaphatsz ebből a színes, vidám illusztrációkkal tarkított könyvből, amelyet ha elolvasol, te is biztosan úgy érzed majd: Lánynak lenni csúcs! Könyvünket 9-12 éves lányoknak ajánljuk, de a lányok világára kíváncsi fiúk is bátran olvashatják!